Munkaszüneti napok és ünnepnapok 2016-ben

Fotó: © superscheeli / Flickr
Fotó: © superscheeli / Flickr
Akárcsak 2014-ben, 2015-ben is igencsak kedvezően alakulnak majd az ünnepnapok, amelyek közül sok esik majd hétköznapra, de azért természetesen hétvégére is.

Az ünnepnapok manapság már korántsem töltenek be olyan társadalmi szerepet, mint évtizedekkel vagy évszázadokkal korábban, amire gyökereik visszavezethetőek. Ma az emberek többsége azért is várja az ünnepnapokat, mert ezek általában munkaszüneti napok is egyben, avagy a dolgozóknak nem kell munkába menniük. Ha így kategorizáljuk az egyes esztendőket, megkülönböztethetünk olyan éveket, amelyek ezen a téren kevésbé jók, míg máskor szerencsésebben alakulnak, így jelentősebb számú fizetett szabadnapot kapnak a munkavállalók például a hosszúhétvégéknek köszönhetően. Természetesen van, amikor ennek az ellenkezője következik be, ezáltal minden ünnep hétvégére esik. Szerencsére a 2015-ös esztendő esetében inkább előbbi érvényesül, mint utóbbi!

Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a tény, hogy már maga az újesztendő első napja is csütörtökre, hétköznapra fog esni, ennek következtében tehát 2015 rögtön egy négynapos hosszúhétvégével indít, miután a dolgozóknak kiadták pihenőnapként az első pénteket, aminek főleg a szilveszteri mulatozások kedvelői örülhetnek nagyon. A sorban a következő ünnepre tavaszig kell várnunk, azonban a munkarendben sajnos az nem sok vizet zavar, március 15-e ugyanis 2015-ben vasárnapra esik. Nem úgy húsvét, amelynek egyik napja minden évben hétfőre esik – húsvét hétfő ugyebár –, aminek köszönhetően a dolgozók egy fordított hosszú hétvégének örülhetnek majd, hiszen nagypéntek után három egymást követő napot maradhatnak otthon. Szintén egy hosszabb, három napos hétvégét eredményez majd, hogy 2015-ben május 1-je is péntekre esik majd, ezáltal azon a héten csütörtök, avagy április 31-e lesz az utolsó munkanap. A munka ünnepe után aztán május vége is hosszú hétvégével telik majd, hiszen Pünkösd hétfője a nevéből kifolyólag idén is hétfőre kell essen, így 2015-ben már a negyedik hosszú hétvégének örülhetnek majd a dolgozók.

Sajnos a nyár ebben a tekintetben eléggé eseménytelennek ígérkezik, noha ez vélhetően nem szegi majd a kedvét azoknak, akik rendszeresen ilyenkor veszik ki szabadságukat, hogy elmenjenek néhány napra nyaralni és pihenni. Ezt érdemes lesz júniusra és júliusra időzíteni, ebben a két hónapban ugyanis nem várható olyan esemény, ami szabadnappá tenne bármilyen hétköznapot. Nem úgy augusztusban a legnagyobb állami ünnepünk, avagy augusztus 20-a, ami idén csütörtökre esik, a pénteket pedig a dolgozók megkapják majd pihenőnapnak, így egy alapos hosszú hétvégével búcsúztathatjuk majd el a nyarat. Természetesen akárcsak a többi hosszú hétvége esetében, úgy a pénteki szabadságot itt is le kell majd dolgozniuk az embereknek valamelyik szombaton.

 

Szeptember munkaszüneti naptól mentesen telik majd el 2015-ben is, október és november azonban már nem, sőt mi több, október 23-a, avagy a szabadságharc ünnepe péntekre esik, ezáltal egy három napos, ledolgozástól mentes hosszúhétvége vár majd az emberekre. Sajnálatos, hogy Mindenszentek azonban 2015-ben vasárnapra esik majd, így ez az ünnepnap nem okoz változást az évben. Az év utolsó havában, avagy decemberben aztán ismét jönnek a vallásos ünnepek, így Szenteste csütörtökre esik, amit sajnos le kell majd dolgoznunk, de pihenőnap lesz, akárcsak karácsony első és második napja, amelyek péntekre és szombatra esnek.