Szocpol - teljes és félszocpol használt és új lakásra - igénylése, feltétele, összege 2016

Fotó: © johnsons531 / Flickr
Fotó: © johnsons531 / Flickr
A szocpol egy vissza nem térítendő állami támogatás, ami jelenleg csak új lakóingatlan építésére, vagy új lakás vásárlására vehető igénybe a gyermekek számától függően.

A szocpol keretein belül az utóbbi években rengeteg komoly változás zajlott le, és várhatóan a jövőben is hasonló iramban módosítja majd a kormány a rá vonatkozó feltételeket. Ennek következtében 2014-ben már nem csak 60-160 négyzetméter alapterületű lakásra lehetett igényelni ezt a kölcsönt, hanem ennél sokkal kisebb lakóingatlanokra, sőt mi több, vételen kívüli bővítésre is. A szocpol összege önmagában is felhasználható, azonban önerő, vagy hitel mellé is szabadon igényelhető, ezáltal amennyiben már majdnem összejött a pénz az áhított lakásra, de még egy kicsi hiányzik, a szocpol továbbra is tökéletes alternatívát nyújt.

A szocpol igénylésének több feltétele is van, így a megszületett, vagy megszületendő gyermekek száma mellett az igénylők legfeljebb 40 évesek lehetnek, igényléskor pedig bizonyítaniuk kell, hogy nem áll fenn köztartozásuk, ezen felül az építeni, vagy megvásárolni kívánt lakás legalább a B energetikai osztályba sorolható. A szocpol iránti kérelmet minden esetben a kiválasztott hitel- vagy pénzintézet irányába kell benyújtani, amihez a hitelező egy formanyomtatványt biztosít az igénylő számára, aminek kitöltéséhez szükség lesz nem csak saját okmányainkra, hanem ezen felül a már megszületett gyermekek születési anyakönyvi kivonatára is. Ha a szocpol igénylése lakásvásárlás miatt történik, akkor az igénylőlap mellett be kell nyújtani egy a földhivataltól igényelt adásvételi szerződést, a tulajdoni lap másolatát, ha pedig építkezésről beszélünk, akkor a korábban kiadott építési engedély másolatát.

A kormány tervei szerint 2015 nyarától újra bevezetésre kerülne a korábban eltörölt félszocpol, amelyet nem csak új, hanem használt lakás vásárlására, illetve bővítéséra is igénybe lehetne venni. Ezzel kapcsolatban egyelőre még csak tervezetek szintén léteznek a pontos részletek, így a támogatás összege vélhetően 700 ezer és 1,17 millió forint között alakulna attól függően, hogy az igénylő családnak hány gyermeke van.

 

A használt lakások tekintetében a félszocpol négyzetméterenkénti összegét nagyban meghatározza majd, hogy a lakás az ország melyik régiójában található, ezáltal Budapesten 260 ezer, a városokban 200 ezer, más településeken pedig 160 ezer lesz a legmagasabb elszámolható ár. A legmagasabb négyzetméterenkénti maximummal a főváros mellett a dunántúli megyeszékhelyeken lehet számolni – ott a 200 ezret is elérheti ez a szint –, míg a legalacsonyabbal az alföldi régiókban, ahol 180 ezer forint lesz a plafon, de a kisebb településeken akár 100 ezerre is mérséklődhet ez az összeg.

A jelenleg hatályos kormányrendelet szerint nem igényelhető szocpol lakásépítési-, vagy vásárlási kedvezményre, fiatalok otthonteremtési támogatására, jelzáloglevéllel finanszírozott kölcsönök kamattámogatására, kiegészítő kamattámogatásra, vagy értékesítési-, illetve bérbeadási célzattal történő lakásépítés kamattámogatására. A szocpol összegét minden esetben a gyermekek száma, a lakóépület hasznos alapterülete, valamint az ingatlan energetikai minősítése határozza meg.

A 2014-ben életbelépett jogszabályok tekintetében a szocpol összege 2 gyermek esetén az alábbiakban alakul:

  • 60-75 négyzetméter után 800 ezer forint;
  • 75-90 négyzetméter után 1 millió forint;
  • 90-160 négyzetméter után 1 millió 300 ezer forint.

Három gyermek esetén:

  • 70-85 négyzetméter után 1 millió 200 ezer forint;
  • 85-100 négyzetméter után 1 millió 500 ezer forint;
  • 100-160 négyzetméter után 2 millió forint.

Négy vagy több gyermek esetén:

  • 80-95 négyzetméter után 1 millió 600 ezer forint;
  • 95-110 négyzetméter után 2 millió forint;
  • 110-160 négyzetméter után 2 millió 500 ezer forint.

Amennyiben a megvásárolni vagy megépíteni kívánt új lakás A energetikai kategóriába esik, akkor a fenti értékeknél 1,1-szeres szorzót kell alkalmazni. A+ energiaosztálynál ez a szorzó már 1,2-szeres, míg a passzív házak tekintetében 1,3-szoros.

A szocpolt – legyen az akár utólagos, akár megelőlegező, jelenleg kizárólag új lakás vásárlására, új lakás építésére, emeltráépítésre vagy tetőtér-beépítésre, illetve félkész ingatlan megvásárlására lehet igényelni.